Február 20-án a Pécsi Tudományegyetem Szigeti-Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola tanulóira és oktatóira szinte rá sem lehetett ismerni, hiszen ezen a napon tartotta intézményünk a farsangi felvonulást.
Találkozhattunk szuperhőssel, boszorkánnyal, alvilági figurákkal, táncosokkal, állatkákkal, jampi lánnyal, sőt személyesen a mesterséges intelligenciával is. A jelmezes felvonulást osztályprodukciók is színesítették, majd a kavalkádot egy jó hangulatú disco zárta. Mindeközben finom illatok lengték be az egész épületet, ugyanis tanulóink több kis csoportban a konyhában szorgoskodtak néhány tanáruk kíséretében, akik farsang lévén fánkot sütöttek az egész iskolának. Nagy köszönet érte, igazán színes és változatos napunk volt!

Nézd meg a videó összefoglalót is:
https://youtu.be/Z5YAesQSbuA